Close

Szabó Ábel festőművész kapta az idei Tornyai-plakettet

Szabó Ábel festőművész kapta az idei Tornyai-plakettet, a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, az elismerést a kiállítás vasárnapi megnyitóján adták át.
    A Tornyai-plakettel minden évben a legsikeresebbnek ítélt művész munkásságát ismerik el, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár.

    A 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját elnyerő Szabó Ábel festőművész 1974-ben született Kolozsvárott. Középfokú tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Pásztor Gábor, Eszik Alajos voltak a mesterei. 1998-ban végzett grafika szakon, majd az ezredfordulót követően talált rá fotórealisztikus ábrázolásmódjára.
    „A realista festészet számomra a világ elhanyagolt dolgainak újbóli megismerését jelenti” – vallja Szabó Ábel jellegzetes stílusáról. A Sensaria csoport tagjaként immár tíz éve állandó kiállítója a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak és a hódmezővásárhelyi festőszimpóziumnak is rendszeres résztvevője. Munkásságát 1998-ban Kondor Béla-díjjal, majd Derkovits Gyula-ösztöndíjjal ismerték el. A Vásárhelyi Őszi Tárlatokon 2007-ben és 2013-ban Galyasi Miklós-nívódíjjal, 2011-ben Endre Béla-mesterdíjjal tüntették ki.
     Bárdosi József művészettörténész a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat katalógusának előszavában narratív, leíró realizmusnak nevezi Szabó Ábel festészetét. Olyan krónikásnak írja le a fődíjas művészt, akinek van bátorsága felvállalni és felmutatni a valóságot, de elmélyült, akadémikus módon készült történeteivel nem üzenget, nem oktat és nem is von felelősségre.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top