Close

Első nagyjátékfilmjét jövőre mutatja be a Netflix internetes műsorszolgáltató

London, 2014. szeptember 30., kedd (MTI) – Jövőre mutatja be első, mozikba is szánt nagyjátékfilmjét a Netflix internetes műsorszolgáltató – értesült a BBC News.
 

    Az Ang Lee Oscar-díjas Tigris és sárkány című alkotásához készülő folytatást már nemcsak a Netflix előfizetői nézhetik meg, hanem világszerte számos Imax-mozi közönsége is láthatja majd.
    A Netflix több mint 40 országban mintegy 50 milliós előfizetői táborral rendelkezik. A cég saját televíziós programokat gyárt, egyik legismertebb produkciója a Kártyavár.
    A szórakoztatóipari vállalat 1997-ben indult postai DVD-kölcsönző szolgáltatással. Bevételei azóta óriásira duzzadtak, 2014 második negyedévében 71 millió dolláros profitot jelentett.
    A Netflix saját gyártású televíziós műsorait tavaly 14 Emmy-díjra jelölték, ezek közül hármat el is nyert, idén pedig már 31 jelölést kapott a televíziós Oscarokra.
    A vállalatnak ugyanakkor meggyűlt a baja néhány internetszolgáltatóval, köztük a Verizonnal, amelyek szerint a filmsugárzás miatti növekvő leterheltségéért valakinek fizetnie kell. 
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top