Close

Elhunyt Kemény Endre karmester, hegedűművész

Budapest, 2014. szeptember 21., vasárnap (MTI) – Életének 90. évében meghalt Kemény Endre karmester, hegedűművész, zeneakadémiai tanár – közölte Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke vasárnap az MTI-vel.  

Kemény Endre, akit a vidék zenei életének fejlesztésében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel is kitüntettek, szombat este hunyt el. Temetéséről később intézkednek.
Kemény Endre 1925. április 4-én született Budapesten. A Nemzeti Zenedében Kladivkó Miklósnál tanult hegedülni és igen mély benyomást szerzett Lajtha László tanítványaként. 

Somogyi Lászlónál végzett zeneakadémiai karmesteri tanulmányait követően 1949-ben lépett a Székesfővárosi Zenekar karnagyi dobogójára, majd rendszeresen vezényelte a Rádiózenekart és a MÁV Szimfonikusokat is. 

Az 56-os forradalom után megalapította a Bartók Béla Kamarazenekart, amely rendszeres szereplője lett Budapest koncertéletének és olyan szólistákkal működött együtt, mint Ungár Imre, Kovács Dénes, Perényi Miklós vagy Onczay Csaba. 
Az 1970-es évek elején vette át a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekar irányítását és a félhivatásos együttesből országos sikereket arató koncertzenekart fejlesztett. 16 évi vezetése alatt Fischer Annie, Kocsis Zoltán, Pauk György, Frankl Péter, Rados Ferenc és más, igen rangos szólisták fogadták el meghívását. 
Számos kortárs alkotás bemutatója fűződik nevéhez, így Lendvay Kamilló Travestia című műve és 14 ősbemutatón túl is sokat tett Kósa György szimfonikus és oratorikus életművének megismertetéséért. 
Kemény Endre a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékzenekarát is nemzetközi sikerekhez juttatta, és az intézeten kívül a Zeneakadémián is több nemzedék neves művészeinek kamarazene tanára volt.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top