Close

A kezem csak eszköz

Beszélgetés Gyulainé Horváth Krisztina mandalafestővel, lélekhang terapeutával

Bizonyára sokan nem is hallottak még a mandalákról, ahogy én sem mindaddig, amíg nem találkoztam Gyulainé Horváth Krisztinával. Az olvasóik figyelmébe azért is ajánlom e cikket, mert a mandalák ránk gyakorolt jótékony hatását nála járva magam is megtapasztaltam.

– Hogyan kezdtek érdekelni a mandalák, mi fogott meg bennük, s hogyan jött a gondolat, hogy ilyen elmélyülten foglalkozz velük?
– Már kora gyerekkorom óta lételemem az alkotás, az alkotás után vágy. Életem során én is, mint minden útkereső, sok-sok megtapasztaláson mentem keresztül, kipróbáltam a kreativitás megannyi formáját: megszereztem a stylist diplomámat, elsajátítottam a fazekasság fortélyait is, de folyamatosan doglozott bennem a vágy, hogy még finomabb, még aprólékosabb alkotások kerüljenek ki a kezeim közül. Olyanok, amelyek a benne rejlő szeretetet közvetítik, beszélnek, megszólítják az embereket. Ekkoriban ismerkedtem meg a szakrális geometriával, és találkoztam a mandalák csodálatos világával is. Munkáimat szeretem magam tervezni belső sugallat és megérzés alapján. Mandaláim a vizuális élményen túl tükrözik a benne rejlő alázatosságot, tudatosságot és precizitást. Hiszem, hogy azért kaptam a Jóistentől a tehetséget, hogy így képeimen keresztül segíthessek, és fény vihessek az emberek szívébe. Hozzájárulhassak testi-lelki-szellemi fejlődésükhöz. Minden munkámat mély szeretettel készítem. Hitvallásom szerint mindannyian teremtők vagyunk. Én mandalákat teremtek, hozok létre. Ilyenkor belső, valódi lényem alkot, a kezeim igazán csak eszközök ehhez. Hiszem, hogy működik egy különleges és hatalmas erő, ami segít a láthatatlan világból a látható világba átemelni azt az információt, amely érzések formájában képeimen keresztül jut el a közönséghez.

– Térjünk rá arra, mit is jelent maga a mandala azok kedvéért, akik semmit nem tudnak róla.
– A mandala összetett szimbólum, több szinten értelmezhető. Tökéletességet, teljességet jelent. Leginkább a keleti kultúrához kötik, pedig ha egy kicsit körülnézünk a világban, mind nép kultúrájában megtaláljuk. Magyar népművészetünkben is sok mandala motívum rejlik. Vannak szimbólumok, amiket pedig egyetemesnek mondhatunk, hisz a Földön, számtalan helyszínen ugyanabban az ábrázolásban fordul elő, például élet virága motívum. A mandala mágikus kör, lelkünk középpontja. Ha egy picit tudományosabbra vesszük a magyarázatot, akkor azt mondhatjuk, hogy a kör a végtelenséget, az örökké megújuló, körbefutó létet, a szellemiséget, az egységet, az eredeti tökéletességet, a harmóniát jelképezi, A kör mintegy Isten monogramja, az ő határtalanságát, örökkévalóságát és tökéletességét szimbolizálja. A mandala kör pedig egy erőtér, melynek középpontja a legerősebb erőközpont.

   
-Mit jelent számodra a mandala?
– Maga a csoda: élő, lüktető energia, ami segíti a mindennapjainkat. Segíti az elakadásainkat, segíti a testi-lelki gyógyulásunkat, ezen túlmenően pedig esztétikai öröm ránézni.

– Hogyan képes erre a segítségnyújtásra?

Különböző színek, formák használatával? – Szimbólumokon, színeken keresztül „beszélnek” hozzánk a mandalák. Vannak párkapcsolati, anyagi síkra, egészségre ható mandalák. Általában személyre szólóan szoktam őket készíteni. Ilyenkor teljesen ráhangolódom arra a személyre, akinek készül az alkotás, s tulajdonképpen az az energia integrálódik be rajta rajtam keresztül, amire szüksége van. Ilyenkor én úgynevezett csatornaként működöm, és átengedem magamon azokat az energiákat, amire neki szüksége van. Én tehát mint egy közvetítő vagyok jelen, meditatív állapotban.

– Energiaközvetítőre gondolsz?
– Igen.
– Milyen hatásai vannak a mandalának?
– Ha személyre szólóan készítem, azt megérzem, hogy hol van elakadása az életében az illető személynek, mert én is elakadok a munkámban. Fizikálisan is megmutatkoznak ezek az „elakadások”. Például lefolyik a festék, vagy pont nem jön, vagy már negyedszer törlöm vissza, mert nem sikerül egyenletes felvinni. Ha az az elakadás nálam megszűnik, akkor a kliensnél is. Általában azt a visszajelzést kapom, hogy tényleg elakadása volt ilyenkor az életben.

– Példát tudnál mondani?
– Igen. Például párkapcsolati problémáknál, hogy mindig ugyanolyan típusú társra talál, vagy munkahelyváltás történt vagy valami más, nagyon-nagy változás van az életében. Konkrét példa: egy medált készítettem pár héttel ezelőtt, kétszer annyi időbe telt, mint általában szokott. Majdnem készen voltam már vele, de mindig jöttek újabb intuíciók, hogy még valamit változtatnom kell rajta. A színen például háromszor módosítottam, majd a végén beszélgettem a hölggyel, aki napi szinten akkora változásokon ment keresztül, hogy maga is csak kapkodta a fejét.

– Hogy készülnek a mandalák? Ugye a színek dominálnak…

– Először is végzek egy hiányszínelemzést, számítást, speciális rendszer alapján. Születési név, és születési dátum szükséges hozzá. Ezáltal megtudhatom, hogy mely színek energiái hiányoznak az illetőnek a képletéből. Minden színhez tartozik egy energia, azaz minden szín egy energia. Ami a születési képletéből hiányzik, azt én belefestem a személyre szóló mandalájában, ami által ő kiegyensúlyozódik. Nemcsak hiány színek vannak, hanem vannak úgynevezett kód színeink. Minden embernek két kódszíne van, egy a neve alapján, egy pedig a születési dátuma alapján. Ezeket a kódszín-energiákat már születésünk óta nagyon jól működtetjük, nagyon jól használjuk, ezekben nagyon erősek vagyunk. A hiányszínt úgymond pótolni kell. Ekkor válunk teljesen egésszé.

-Gyógyítasz is, ami kapcsolódik a mandalákhoz…
– Igen, személyes terápiákat szoktunk a kolléganőmmel végezni. Az úgynevezett lélekhang terápia három részből álló kezelés, amivel az a célom, hogy minél több embernek tudjak segíteni. Mindez belső hajtóerő, belső motiváció. Van egy speciális módszer, lélekhang-oldásnak nevezik. Itt az a lényeg, hogy a lélek blokkjait oldja, meg tudunk szabadulni olyan negatív lerakodásoktól, negatív energiáktól, amelyek akadályozzák a fejlődésünket, hogy a saját utunkat járjuk. Ezáltal oldjuk a karmikus lenyomatokat is. Tudvalévő, hogy minden energia, és igazán energetikailag történik meg ez az oldás, ami belülről és kívülről is hat, mígnem fizikális síkon is integrálódik. Tulajdonképpen én csatorna vagyok az ,energiára”, és csatornaként közvetítem azt energiát, amire szüksége van a hozzám fordulóknak. Kívánom, hogy mindenki szívéhez jussanak el mandaláim üzenetei, mert a mandalát mindig a szívünkkel választjuk. Kívánok hát mindenkinek nagy szívdobbanást!

Oláh Éva

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top