Sokan megkérdőjelezik, de mint laikus másodéves egyetemista számára, nekem úgy tűnik, hogy általánosságban a mai fiatalok számára igenis biztosított a továbbtanulás lehetősége. Ez már a felvételinél is megmutatkozik: az idei évben a közel 140 ezer jelentkező hetven százaléka került be a különböző felsőoktatási intézményekbe. A bejutáshoz nem szükséges, hogy valaki minden tárgyból kiválóan érettségizzen: a rendszer kétféleképp számolja ki a pontokat, és az optimálisabbat veszik figyelembe. Az egyik a megszokott, két évre visszamenőleges tanulmányi és érettségi pontok összesítése, a másik, diákok körében kedveltebb számítási mód, az úgynevezett duplázás, mely során csak a legjobb két érettségi eredmény pontjait kétszerezik meg. Sokan az utóbbira apellálnak, mivel gyakorlatban annyit tesz, hogyha valaki mondjuk műszaki területre megy, elegendő például a matematika és valamely választott tantárgy kellő ismerete, nem szükséges évekre visszamenőleg kiválónak lenni történelemből a felsőoktatásba kerüléshez. Csak az számít, ami az adott szakra szükséges. A lemaradottak számára pedig még nem vesztek el a remények: az érettségi eredmények és pontok egy teljes éven át még beszámíthatóak, vagyis további két jelentkezési időszakban érvényesnek tekinthetőek. Ha valaki nem jutott be, még mindig lehetősége van szintemelő érettségik, nyelvvizsgák letételére, így a következő felvételinél több ponttal, nagyobb eséllyel kerül be az áhított szakra.
Felvételi után segítik az első szárnypróbálgatást
A felsőoktatásban töltött évek alatt még mindig kapunk segítséget: az egyetemek és főiskolák a bejutás első félévétől kezdve módot adnak a szerényebb anyagi körülmények közül származóknak szociális támogatás elnyerésére, amely a kedvezőbb tanulmányi feltételek megteremtésére hivatott. A második szemesztertől kezdve a jobb átlaggal rendelkezők rendszeres ösztöndíjban részesülnek, ami szintén könnyebbséget jelent, illetve számtalan egyéb programra is lehetőség van pályázni, amelyekkel akár külföldön is tanulhatunk pár félév erejéig. Ezekért persze áldozatot kell hozni, a jó tanulmányi eredmény megköveteli a maga adóját, az egyetemi bulik és szabad élet árnyképe pedig megmarad az
amerikai álomfilmek sajátjának. Ráadásképp, a kreditrendszer az egyetemről való kiesést nagyrészt ellehetetleníti, mert ha valaki a félévenként javasolt 30 kredit csupán felét megszerzi, máris garantálta a
bennmaradását.
Diploma után mély vízbe dobnak
Ha már kezünkben a diploma, és kikerülünk az egyetemet/főiskolát követő nagybetűs életbe, hirtelen magunkra vagyunk utalva. Állásba kerülni ma, kilátástalan feladatnak tűnik. A munkapiac telített: egyrészt, ott van az idősebb generáció, nekik is ugyanannyi joguk van a munkához, mint a fiatalabbaknak, nem kellene kimozdítani őket az aktuális pozícióikból csupán azért, mert nem most kezdték a pályát – előfordul, hogy tapasztalt, évek óta a szakterületen dolgozókat küldenek el, mert friss diplomásokat olcsóbb foglalkoztatni. Most, hogy felemelték a nyugdíjkorhatárt, ránk, kezdőkre, legalább 40 évnyi szolgálat vár. Azt azonban nem kívánhatjuk a több évtizedes munkaviszonyt letudottaktól, hogy átadják a helyüket az új generációnak – ez azt mutatná, hogy évek múlva mi sem számíthatunk jobb bánásmódra az utánunk következőktől.
Húszévesként a nyugdíjas kor távoli délibábnak tűnik, de taszít a gondolat, hogy majd akár hatvan évesen, öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt is elbocsáthatnak. Az idősebb generáció ugyanúgy hajszolja az esélyt az állásban maradásra, mint amennyire a fiatalabbak az állásba kerülésre.
A munkaadók által kedvelt módszer a gyakornokok alkalmazása, ami tapasztalatszerzésnek noha kiváló, alig vagy egyáltalán nem fizetett munkát jelent. Mindennapos megoldás, hogy a tanulót, ha megfelelően végezte el a feladatokat, felveszik teljes körű állásba is a diploma megszerzése után. Ez azzal jár, hogy mind az efféle gyakornoki állás, mind az egyéb üresedés esetén is, egy-egy hirdetésre akár több ezren is pályáznak egyszerre, és a sok hiába jó képességű, de megfelelő kapcsolatok híján elhelyezkedni képtelen pályakezdő tudása és tehetsége hever parlagon. Sokan hiába volnának kiváló szakemberek a maguk területén, nem alkalmazzák őket a munkatapasztalat hiánya miatt. Nem az államtól várjuk a segítséget. Viszont kevés az olyan program, ami a jó képességűeket karolja fel –noha mondják, hogy a tehetség mindenképp felszínre kerül -, nem mindig van mindenki jókor, jó helyen. Valóban fontos, hogy a tényleg hátrányosabb helyzetűek számára is megteremtődjenek az ideális munkakörülmények, de nem lenne szabad elfelejtkezni az tehetséges emberről, a tehetséges diákról, akinek szintén számtalan apró, de számottevő probléma állja az útját az érvényesüléshez. Ami a leginkább hiányzik, az esély, hogy meglássák a kezdőkben a fantáziát, ideális háttér hiányában is.