Close

Ilyen volt-Ilyen legyen!

A 2010-es évet az ENSZ a biológiai sokféleség évének nyilvánította. Biológiai sokféleségen a bolygón végbement evolúciós változások nyomán létrejött élőlények sokszínű világát, valamint az egyes fajokon belüli sokféleséget értjük.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a biodiverzitás évének alkalmából most pályázatot hirdet felsőoktatási intézményekben tanulók számára, melynek témája: „Települések biológiai sokfélesége.” A pályázónak ki kell választania egy településen belül egy olyan területet, melynek hiányzik az élővilága, vagy sokszínűbbé lehetne tenni. Ez lehet elhanyagolt gyártelep, egy háztömb vagy akár egy városrész.
A kiválasztott területről, melynek mérete kb. 60m x 60m kell, hogy legyen, egy posztert kell készíteni, mely bemutatja, hogy néz ki az adott terület most és hogyan képzeli el a pályázó, milyennek szeretné látni (fotóval, térképpel, rajzzal, rövid leírással stb.) A terveket, rajzokat bármilyen technikával el lehet készíteni, nem a művészi érték számít, hanem az ötlet, az elgondolás. A poszter mérete: 1db A1 vagy maximum 2 db A2.
A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. A beérkezett művekből a szervezők kiállítást rendeznek, a legjobbnak ítélt 5 pályamű, pedig díjazásban részesül. A terveket e-mailen vagy postán kell eljuttatni a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Biodiverzitás Osztályának címére: 1011 Budapest, Fő utca 44–50. vagy biodiv@kvvm.gov.hu.
A pályázatok beérkezési határideje: 2010. szeptember 30.
A pályázati adatlap innen tölthető le:
 http://biodiv.kvvm.hu/biologiai4sokfeleseg4vilageve42010/palyazat42010
Eredményhirdetés 2010 novemberében lesz.
Bővebb információ: +36 41445743555 és http://biodiv.kvvm.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top