Close

Kitálalás

Hajdu László XV.kerületi polgármester nem kíván börtönbe menni Hagyó kedvéért! Érdekes érvelés! Olyan kitálalás ízű. Mint mondja, a gátlástalan haszonlesők okozhatják a szocialisták vesztét. Bevallja, amit egyébként már szinte mindenki tud, tudott!

Ami viszont talán új megvilágításba helyezi az ügyet, hogy maffia ízű szervezett bűnözésről van szó, lásd Budapesti 23-ak Mozgalmát! A korrupció elleni harca a kormánynak akkor lesz eredményes, ha sikerül ezt a bűnszövetkezetet felszámolnia, amely az egész fővárosi önkormányzati szocialista-szdéeszes vezetést áthatja.

‘Nem voltam hajlandó Hagyó kedvéért börtönbe menni’
Hajdu László polgármester szerint a gátlástalan haszonlesők okozhatják a szocialisták vesztét
„Nem voltam hajlandó Hagyó Miklós kedvéért börtönbe menni, és engedni kétes üzleti követeléseinek”, mondja a Népszabadságnak adott interjúban Hajdu László XV. kerületi polgármester, akit augusztus elején különös módon távolítottak el soraikból az egykori főpolgármester-helyetteshez még mindig hű rákospalotai szocialisták.
– Július végén tudatta: húsz év után felfüggeszti párttagságát az MSZP-ben, és függetlenként indul az októberi választáson. Erre Tóth Imre, a szocialisták helyi elnöke, polgármesterjelöltje közölte, ha függetlenként elindul, megszüntetik a párttagságát. Betartotta az ígéretét?


– A bejelentésem után néhány nappal ki is zártak a pártból. De nemcsak engem, hanem egy tucat társamat is, akik közül kilencen az önkormányzat 15 fős MSZP-frakciójának tagjai voltak. 2006 óta könyörtelen, hideg légkör vett körül a palotai szocialisták körében, az egyre növekvő feszültséget Lendvai Ildikó és Kiss Péter sem tudták elcsitítani, noha ezt többször megkísérelték. Az MSZP itt, helyben, csúfos vereség előtt áll. Én az elmúlt húsz évben kemény munkával bizonyítottam, ezt kikezdték, s lejárató kampányt indítottak ellenem 2009 őszétől. Azt híresztelték, hogy halálos beteg vagyok, Bécsben panzióim vannak, vagy hogy havi több millió forintot „kaszálok” az önkormányzatnál. Egészséges vagyok, soha nem volt vállalkozásom, polgármesterként a nettó keresményem 275 ezer forint. Ehhez havi 81 ezer forint költségtérítést kapok, ráadásul adólevonással, így rosszabbul járok, mintha számlát adnék róla. Megjegyzem, szemben azokkal, akik ezeket terjesztik rólam. Köztük van az a Gyurcsánszky János alpolgármester, akit annak idején Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes ültetett be aláírási joggal felruházva a Főtáv Zrt. igazgatóságába, nem kevés pénzért. Ő álláshalmozóként még ma is ott ül, Hagyó pedig előzetesben, csakúgy, mint másik embere, a Főtáv vezérigazgatója, Kovács Lajos. Az alpolgármesternek és társainak nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy számon kérjék rajtam a tisztességes politizálást.

– Nincs ebben összeesküvés-elmélet?

– Ezeket az embereket kizárólag a haszonszerzés motiválja. Azt hiszik, a 19 milliárdos költségvetésű XV. kerület egy hatalmas részvénytársaság, amelyben nagyokat lehet turkálni. De elszámítják magukat, hiszen több közvélemény-kutatás szerint is egyedül én lettem volna képes megnyerni ezt a választást a szocialistáknak. Ezért bízom abban, hogy függetlenként is megválasztanak. A velem együtt kizárt párttársaimmal közös listán, civil szervezetek támogatásával szeretnénk bejutni a testületbe. Tóth Imre és emberei a közelébe sem kerülhetnek az áhított húsosfazéknak. Ami az összeesküvés-elméletet illeti: mi is történt 2006 óta? Hagyó a semmiből tűnt fel. Vagyonának eredetéről senki nem tud pontosat, csak mendemondák keringenek. Jászberényben, az apja árnyékában, képtelen volt politikai karriert csinálni. Idősebb Hagyó Miklós a helyi Fidesz prominense, az elmondások szerint inkább a szélsőjobb felé hajló önkormányzati képviselője volt 2002-től, 2006-tól független képviselő. Fia, Hagyó Miklós egy ideig a budapesti nagybani piacon vásárolta fel az őstermelők áruját negyedáron, aztán jó pénzért eladta. Hogy mi volt az „üzleti” titka, sejthetjük. Aztán egyszer csak bent volt az MSZP-ben, s ő lett a főpolgármester-helyettes. Elsőként ide, Rákospalotára látogatott. Néhány hét múlva újra feltűnt az irodámban, immár konkrét öszszegek megnevezésével, szerződéstervezeteket tett az asztalomra azzal, hogy anyagilag is segítsem a pártot. Elképedve feleltem: nem vagyok hajlandó börtönbe menni, s tönkretenni negyven év becsületes munkáját. Hagyó éktelen haragra gerjedt, egyetlen perc is elég volt ahhoz, hogy végleg konfliktusba kerüljünk. Aztán a szocialisták elhíresült Mozaik Csoportja, más néven a Budapesti 23-ak Mozgalmának lett a vezéregyénisége, mellette ott volt a fővárosi MSZP több vezetője, Steiner Pál, Burány Sándor, Horváth Csaba jelenlegi elnök és Molnár Zsolt, ügyvezető alelnök. Sokszor összeültek a XV. kerületben is. Ezek amolyan forgatókönyvíró rendezvények voltak, hűségnyilatkozattal választották ki a 23 kerület képviselőit, tisztségviselőit, bólogatójánosait. A mi sorsunkról is egy ilyen titkos találkán döntöttek, 2006 végén. Akkoriban a semmiből tűnt fel az MSZP-ben Móricz Eszter is, aki jelenleg XV. kerületi és fővárosi képviselő, a budapesti MSZP elnökségi tagja. Hagyónak köszönhetően ott ül a Fővárosi Vízművek Zrt., valamint a Parking Kft. felügyelőbizottságában. Ez utóbbi cég ügyvezetője az a Gyarmati Zoltán, aki a Főtáv-üggyel kapcsolatban szintén előzetes letartóztatásban van. (Nincs, csak gyanúsított – a szerk.) Érdekes összefonódások ezek, pláne, hogy Móricz Eszter és Molnár Zsolt is járt már a Fidesz közelében. Hagyó, Molnár, Gyurcsánszky, Móricz és Tóth Imre a 23-ak révén került közeli kapcsolatba. Amikor megtagadtam az együttműködést, hozzákezdtek a bedarálásomhoz. Ez csak azért folytatódhat most is, mert szerintem Hagyó valamivel a kezében tartja ezeket a figurákat. Ezek után nem véletlen, hogy 2009-ben egy XV. kerületi juniálison több tanú előtt hiteltelen embernek minősítettek.

– Jelezte ezt az MSZP felső vezetésének?

– Mindez köztudomású azMSZP-ben, s érintőlegesen abban a levélben is megemlítettem, amelyet a helyi szervezethez írtam a párttagságom felfüggesztésekor. Az írást csatoltam ahhoz a két levélhez is, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnöknek és Horváth Csabának írtam. Egyikük sem válaszolt, pedig utóbbival szinte baráti viszonyt ápoltunk, Mesterházyt pedig frakcióvezetőként és pártelnökként is támogattam. Úgy tűnik, most mások a politikai érdekeik. Én megmaradok baloldalinak. Az MSZP rég letért erről az útról. Megtisztulás nélkül október után nem tud talpra állni a párt.
– Mi lett mindennek a következménye?
– Egy jól bevált forgatókönyv szerint 2008 szeptemberében először Ambrus Jánost távolították el a helyi pártelnöki székből, majd pontosan egy évre rá következhettem én: Tóth Imre vezényletével döntöttek arról, hogy a helyi szervezet sem parlamenti képviselőjelöltként, sem polgármesterjelöltként nem indít újra 2010-ben. Előbbire Hetyei Lászlót, utóbbira Tóth Imrét választották. Hét szavazaton múlott a sorsom. „Kiszavazásom” után több békéltető egyeztetést kezdeményezett Lendvai Ildikó és Burány Sándor, ezeken részt vett Gyurcsánszky és Molnár Zsolt is. Azt akarták, mondjak le a polgármester-jelöltségről, cserébe a parlamenti mandátumért. A legutolsó egyeztetés egy karácsony előtti éjszakán volt a Jókai utcai MSZP-központban. Ott Lendvai Ildikó nagy örömére végül rábólintottam a korábbi ajánlatra, Tóth Imre is elfogadta, de Hetyei László nem. Így az eredeti határozat szerint ő indult áprilisban, de alulmaradt a fideszes László Tamással szemben. Januárban aztán Lendvai Ildikó tett még egy kísérletet, személyesen kérte a rákospalotai szervezetet döntése újragondolására. Bemutatott egy közvélemény-kutatást, amelyben 54 százalékon állt a támogatottságom, László Tamásé 38 százalékos volt, Hetyeiét mérni sem tudták. Ezen a gyűlésen számomra ismeretlen,más kerületből átigazolt párttagok jelentek meg, akik nem akarták a pártelnök asszony kérését figyelembe venni, így Tóth Imre leszavaztatta velük Lendvai Ildikó indítványát. Amikor bejelentettem, hogy függetlenként indulok, a Fidesz László Tamást nevezte meg polgármesterjelöltként. Ám egy friss, kiszivárgott Fidesz-felmérés szerint az ismertségem 90 százalékos, míg László Tamásé 60 körüli, támogatottságom 48 százalék, az övé tíz százalékkal kevesebb. Ilyen arányok mellett Tóth Imrének és az MSZP-nek semmi esélye sincs. Függetlenként elindulok. Az emberek is erre ösztönöznek, ezrével. Tavasszal sokan nekem szegezték a kérdést: gyávaságból nem indultam-e a Fidesz ellenében. Nehéz volt ezt megélni. Mivel az önkormányzat 2700 alkalmazottjának többsége egzisztenciálisan is retteg egy esetleges hatalomváltástól, őket sem hagyhatom cserben. Hívő református vagyok, aktív tagja a gyülekezetnek, de polgármesterként az összes egyházat látogatom. Szeretnek a hívők, és mondják is: azért támogatnak, mert istenfélő, tisztességes, segítő és megbocsátó ember vagyok.

forrás: Népszabadság

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top