Close

A MOME mutatkozik be a második sanghaji Hudec-héten

Magyar szakemberek részvételével ismét Hudec László építész munkásságát középpontba helyező hét kezdődött Sanghajban. A második Hudec-hét során a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) mutatkozik be a kelet-kínai metropoliszban.

A Sanghajban tevékeny magyar építész emlékén alapuló hosszútávú együttműködés újabb állomásaként megrendezett, csaknem egyhetes program Bodóczky Antal, a MOME médiaintézet professzorának előadásával indult kedd délután.A professzor a felújított formájában januárban átadott Hudec-ház teltházas közönsége előtt az úgynevezett Hudec-processzort mutatta be, amely egy gondolat, illetve terv születésének tudatmodelljét szemlélteti Hudec László munkásságának a példáján keresztül.

 A processzor a folyamatot egy fekete térben fehér robotkarok által mozgatott objektekkel szemlélteti, melyek mintegy bábozásszerűen egy-egy terv születésekor érzett és érzékelt gondolatszilánkok megjelenését példázzák. A Bodóczky által megálmodott ötlet Kínában debütált először, azt Magyarországon tervezett és Magyarországon épített technológia segítségével valósították meg szakemberek.A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem számára prioritás a nemzetközi nyitás, amelynek Kína nagyon fontos része lehet. A bemutatkozással a felek a hosszabb távú partnerség alapjait is kikövezhetik: ez magyar részről ötletkeresést, minták alakítását jelenti, kínai oldalról pedig a már működő példák tanulmányozását, az európai dizájnminták átvételét segítheti a magyarokkal való együttműködés – mondta el az MTI-nek Bodóczky Antal.
A második Hudec-hét a Magyar Építőművészek Szövetsége által 2011-ben kötött megállapodás részeként valósul meg: ennek értelmében a magyar építészek egy éven át 30 napig térítésmenetesen használhatják a Hudec Emlékházat. Különböző programok lebonyolítására adódik lehetőség, így kéthavonta várható újabb magyar szervezésű ötnapos esemény.

A második Hudec-héten a MOME delegációjának szakemberei mellett kínai egyetemek és szakmai szövetségek képviselői tartanak előadást, a rendezvényen Balatoni Monika, társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is részt vesz.

forrás:mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top