Close

Orbán: Magyarország az egészségügy területén is jobban teljesít

Magyarország ma már jobban teljesít az egészségügy területén is, mint korábban, de még nem elég jól. Vannak egészségügyi intézmények, amelyek segítségre szorulnak a jövőben is – mondta Orbán Viktor pénteken Szekszárdon. A miniszterelnököt tüntetők várták a tolnai megyeszékhelyen, csakúgy mint az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét, Mesterházy Attilát Nagykanizsán.

„Az átszervezés megtörtént, az esélyt megkaptuk, hogy egy jól működő állami egészségügyi rendszerünk legyen, de sokat kell dolgozni annak érdekében, hogy a kórházak, az orvosok, ápolónők és elsősorban a betegek biztonságban érezzék magukat” – hangoztatta a kormányfő a Balassa János Kórház új szárnyának átadásán.

Az elmúlt négy évet értékelve azt mondta: több mint 300 milliárd forint értékű fejlesztés történt a magyar egészségügyben, és 400 fejlesztési program zajlik országszerte. A kormány sikeres lépéseket tett a területi egyenlőtlenség felszámolása érdekében is, minden magyarnak jó reményei vannak arra, hogy azonos szintű ellátás illeti majd meg.

A rezidensek számára létrehozott ösztöndíjrendszernek köszönhetően sikerült lassítani a legjobban képzett egészségügyi dolgozók kiáramlását az országból, és ma az elvándorlás a magyar egészségügyből alacsonyabb szintű, mint 2009-ben volt – közölte a kormányfő.

„Béremelések is történtek, persze messze vagyunk attól, hogy az osztrák vagy német bérekről beszélhessünk, de a néhány lépésben elért béremelést egy európai válság kellős közepén érdemes megbecsülnünk” – jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy átalakították a betegszállítás rendszerét, amelynek színvonala szavai szerint a kormányváltáskor sok hasonlóságot mutatott a harmadik világ országaiéval. 2010 óta 120 új mentőautót vásároltak, sürgősségi rohamkocsikat állítottak munkába, és még 178 újabb mentőautó érkezik a magyar egészségügybe. Huszonkét új mentőállomás épült és hatvanat korszerűsítettek – sorolta.

Orbán Viktor kitért arra, hogy az a változás, amely 2010-től zajlik Magyarországon, valójában a 2008-as népszavazással kezdődött, amelyet „azért kellett tartani, hogy ne legyen vizitdíj és kórházi napidíj”. A népszavazás hozta létre azt az összefogást, amely 2010-ben a politikában is megtestesült – tette hozzá.

Az előttünk álló időszak kemény munkával telik majd el, de ez nem ok arra, hogy visszaforduljunk azokhoz a kaotikus állapotokhoz, amelyeket 2010-ben kellett orvosolnunk – hangoztatta.

Beszédében arra kérte Magyarország választópolgárait, hogy higgadtan gondolják át az ország elmúlt négy évét, vessék össze az ország mai állapotát a négy évvel ezelőttivel. „Gondoljanak az egészségügyre, a rezsicsökkentésre, a munkanélküliségben bekövetkezett javulásra. Kellő méltósággal menjünk el április 6-án választani, és adjunk le a voksunkat a jövő mellett” – mondta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a most kibővült szekszárdi kórház, amely 2013-ban 880 millió forintos állami adósságkonszolidációban részesült, 140 ezer ember számára nyújt a 21. századhoz méltó ellátást. Végre az a szégyenteljes helyzet is megszűnik, hogy van Magyarországnak olyan megyéje, ahol nincs MRI (mágneses magrezonancia képalkotó) berendezés, Tolna megye többé nem ilyen – fogalmazott a miniszterelnök.

Muth Lajos, a kórház főigazgatója az átadáson emlékeztetett arra, hogy a 2007-ben elkészült műtőblokkal, a 2011-ben átadott sürgősségi betegellátó osztállyal és a most megépült új szárnnyal jelentősen javultak az infrastrukturális feltételek. Megjegyezte azt is, hogy a napi működési feltételek ugyanakkor javulásra szorulnak.

„A működtetés hatékonyságában rejlő tartalékok jelentős részét kihasználtuk, további segítségre szorulunk; a miniszterelnök úrral folytatott megbeszélések reményt adnak arra, hogy kedvező változások lesznek e téren” – mondta.

Az új létesítményt Orbán Viktor, Puskás Imre (Fidesz-KDNP), a Tolna megyei közgyűlés elnöke, Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere és Muth Lajos adta át ünnepélyesen. A polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy az egészségügyi beruházás a jövőt szolgálja.

A szekszárdi gyógyító intézmény közleménye szerint a Balassa János Kórház új szárnya 3,6 milliárd forintos beruházással 3,3 milliárd forintos európai uniós támogatással, a pavilonrendszerű kórház tömbösítési folyamatának részeként épült meg.

A lebontott orvos-nővérszálló helyén elkészült háromszintes épületben, valamint a sürgősségi osztály feletti épületrészben 93 beteget helyezhetnek el; az új létesítményben kapott helyet a kardiológiai és az ideggyógyászati osztály, valamint több szakrendelés. A fejlesztésnek köszönhetően központi intenzív osztály hoztak létre a kórházban.

A projekt keretében összesen 1,2 milliárd forint értékű orvosi műszer és berendezés kerül az intézménybe, köztük egy MRI-benredezés, három röntgen- és négy ultrahangkészülék.

***

Tüntetők várták Orbán Viktort Szekszárdon

Kisebb csoport ácsorgott pénteken délelőtt Szekszárdon a megyei kórház új épületének északi oldalánál. A Demokratikus Koalíció zászlajával és néhány transzparenssel mintegy tucatnyian Orbán Viktort várták.

Miközben Orbán Viktor még a polgármesteri hivatalban tett látogatást, az Ybl utcában kisebb tömeggé bővült az utcai csoportosulás, leginkább fideszes zászlókkal érkezett egyre több ember a miniszterelnök köszöntésére. Az új kórházi épület átadási ünnepsége a program szerint fél 11-kor kezdődött, a miniszterelnök autókonvoja mintegy negyedórával előtte a kórházi főportán keresztül hajtott az új szárnyhoz, így nem találkozott sem a szimpatizánsokkal, sem az ellene tüntetőkkel, akik vélhetően nem tudták, hogy a kormányfő nem a sajtó és a szervezők számára fenntartott bejáraton érkezik az ünnepségre. A szimpatizánsok egyébként ezt követően a főbejáraton át bementek az ünnepségre, a tüntetők viszont kint maradtak.

 

***

Mesterházy: rövidebb várólistákat!

A következő kormányzati ciklusban minden területen radikálisan csökkenteni kell, ahol lehet, ott pedig meg kell szüntetni a várólistákat az egészségügyben – közölte Mesterházy Attila Nagykanizsán. Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a Kanizsai Dorottya Kórház előtt a pártszövetség egészségügyi programjáról azt mondta, hogy az három fő szakmai területre koncentrál: a gyermekegészségügyre, valamint a rákos, továbbá a szív- és érrendszerei betegségek gyógyítására és megelőzésére.

Hozzátette, hogy minden területre kiterjedően szeretnék elérni az „elviselhetetlenül hosszú”, országos átlagban 12-14 hónapos várólisták csökkentését, ami finanszírozási, szervezési kérdést is jelent. Mesterházy Attila azután tartott sajtótájékoztatót, hogy megtekintette a nagykanizsai kórházban végzett fejlesztéseket. Beszéde alatt a közelben tizenöt-húsz tüntető állt csendben, és egyebek mellett „Gyurcsány bábja vagy!”, „Hol bújkáltál, Attila?” és „Ati, honnan van a 240 millió?” (sic) feliratú táblákat tartott magasba.

A szocialisták elnöke a nagykanizsai beruházásról elismerően nyilatkozott, kiemelkedőnek nevezte az ötmilliárdos beruházást. Úgy fogalmazott, hogy ha minden magyar kórházban hasonló informatikai, műszertechnológiai fejlesztést lehetne végrehajtani, a betegek sokkal gyorsabban kaphatnának jobb ellátást. Szerinte a nagykanizsai kórházfejlesztés azért is példaértékű, mert még a szocialista kormányok idején kezdődött és a mostani működése alatt fejeződött be, ugyanakkor további pályázatok is az itt élők ellátását segítik majd.

Kijelentette: „tudomásul kell venni, hogy több pénzt kell az egészségügybe beletenni”. Korábban a jelenlegi kormány is több forrást ígért, „de éves szinten 100 milliárdot vettek ki az egészségügyből”, amit pótolni kell – tette hozzá. Az egészségügy „olyan innovatív ágazat, ahol mindig több pénzre lesz szükség”, mert nő az emberek átlagéletkora, idősödik a társadalom, és mindig újabb technológiák, gyógyszerek jelennek meg, amelyeknek a költsége magasabb – mondta el a szocialista politikus.

Forrás: MTI, teol.hu,valasztas2014.hir24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top