Close

Haladékot kaptak az amerikai munkáltatók az egészségügyi reform végrehajtására

Az amerikai kormány hétfőn közölte, hogy haladékot ad a munkáltatóknak az egészségügyi törvény rendelkezéseinek végrehajtására.

    Az 50-99 főt foglalkozató középvállatok esetében a jövő év helyett csak 2016-tól kell majd bevezetni munkáltató által szavatolt kötelező egészségbiztosítást. A nagyobb vállalatok esetében a korábbi 95 százalék helyett csak a teljes állású alkalmazottak 70 százalékát kell biztosítani 2015-től. Az arány 2016-tól tovább emelkedik majd.
    Az 50 fősnél kisebb cégek esetében az Obamacare néven ismertté vált törvény nem ír elő kötelező munkáltatói egészségbiztosítást. A CNN Money szerint az Egyesült Államokban a cégek 2-2 százaléka minősül közép-, illetve nagyvállalatnak.
    A bejelentés újabb halasztást jelent az Obamacare bevezetésében. Az eredeti tervek szerint a munkáltatóknak már az idei év kezdetétől kellene fizetniük az új rendszerű biztosítást, de tavaly júliusban egyéves haladékot kaptak.
    A halasztás ugyanakkor nem vonatkozik a magánszemélyekre, akiknek zömmel az év elejétől kezdve kell csatlakozniuk kell a biztosítási rendszerhez, függetlenül attól, hogy a munkáltatójuk ezt biztosítja-e vagy sem.

 

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top