Close

Halászbúcsú a Rétimajorban

Július 10-én került megrendezésre a 10. Szent Péter Napi Halászbúcsú a Fejér megyei Sáregreshez közeli Rétimajorban. Az idő kitűnő volt, talán túl meleg is, de a hőség ellenére szép nagy tömeg gyűlt össze.

Pár szóban a Rétimajorról: A Zichy család egykori száz éves majorjára építették az ország egyetlen Halászati Múzeumát. A 100 éves elöregedett épületeket felújították. A terület 1994-ben megkapta a természetvédelmi minősítést is. Igazi nyaralócentrumot hoztak itt létre vendéglővel, fürdőhelyekkel, szállással és színvonalas műsorkínálattal. Tökéletes kirándulóhely is. 2000 óta rendezik meg a már említett Halászbúcsút is. 

A műsor a Bárkaszínpadon 10 órakor vette kezdetét, a program nagyon színes volt. Leginkább a táncé volt a főszerep. Fellépett a dégi és a sukorói néptáncegyüttes, a sáregresi népdalkör, a Ten Dance táncklub, a galiba zenekar. Volt divatshow és fellépett a százhalombattai Scholl dancers tánccsoport. Kedveztek a gyerekeknek is a Kincses színház színvonalas bábműsorával, akik a Brémai muzsikusokat adták elő. Kihirdették színész horgászverseny eredményeit is. Itt olyan művészek kerültek a díjazottak közé, mint Trokán Péter és Straub Dezső. Itt lépett fel a népszerű táncos, Südi Iringó tánccsapata is. Számomra ők voltak a legemlékezetesebbek, mert igazi latinos showtáncot adtak elő.

A Bárkaszínpad műsorain kívül voltak sportprogramok (vitorlázás, csónakázás, focizás, ping-pong, úszás), gasztronómiai műsor (halfőzőverseny, halételek), gyermekprogram (arcfestés, rajzverseny, stb.) és további látványosságok (Old timer autó bemutató, solymászbemutató, fotókiállítás, tombola, horgászverseny, kézművesek és népművészek kiállításai, kirakodóvásár, horgászati kiállítások).

Akinek felkeltettem az érdeklődését a rendezvény iránt, azt jövőre várja a 11. halászbúcsú. Addigis minden nyaralót, kirándulót vár a Rétimajor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top