Az erdővel, szőlővel borított Svábhegy hangulatos villáival, vadregényes kertjeivel már a 19. században kedvelt nyaraló- és síelőhely volt. Itt élt Jókai, ma is a hegy büszkesége az Eötvös-lak. A meredek hegyoldalak később is vonzották a pesti polgárokat, a harmincas években számos villa, Bauhaus apartmanszálló épült, mint a Majestic, Mirabell, Rege, vagy a Melinda társasüdülő. Ez utóbbiba kalauzoljuk az olvasót lakásbemutatónkkal.
Ma már persze a Melinda utcai Melinda Társasüdülő apró garzonlakásai magántulajdonban vannak, de mint a Bauhaus egyik gyöngyszeme, az épület önkormányzati helyi értékvédelem alatt áll. A 34 négyzetméteres garzonba lépve azonnal a kilátást keresem. – Az ott a lábunk alatt jobbra a Gellérthegy, balra a felnőtt bokrok, fák miatt már nem látni a várost, a Dunát és a Parlamentet. A ház egyik fele szeretné, hogy eltűnjenek, de én inkább gyönyörködöm a fákban, mint a kilátásban – avat be rögtön a vitába gépészmérnök végzettségű, számos vállalkozásba bátran belefogó vendéglátóm. Állásfoglalásából érthető, mi mozgatta a lakás átalakítása, bútorozása, rendezése során: természetszeretete, erős kötődése a családhoz, bútorkereskedői múltja, zöld szemlélete, hite. Maga a történet, ahogy négy éve extrém mód megszerezte a lakást, is érdemel néhány szót. – Ha rosszul érzem magam, jöjjek fel a Melinda utcába, itt gyönyörű a kilátás, adták a tanácsot jó tíz éve, amikor a Balaton mellől felkerültem Budapestre. Hobbifotósként aztán mindig errefelé fotóztam a várost, addig-addig, míg egy netkávézóban rábukkantam az aznapra 4-5 millióval kevesebbért meghirdetett lakásra – emlékezik vissza mosolyogva Imre. Szemfülességével mindenki elől elorozta a lakást, igaz, hogy látatlanul és azonnal kellett fizetnie, de fejében már kész terv volt: tudta, hogy a csak a parkolóból látott lakást úgyis tégláig bontja.
A lakóteret semmiképp nem akarta szűkíteni leválasztott hálórésszel, pláne nem franciaággyal, ami betöltené az egész teret, viszont egy dobogóval, szintkülönbséggel mégis szeparálta a konyha-étkezőt a nappali-hálótól. Magyar térrendező tanácsára festette a falakat olívára és szürkére, és sötét padlót akart. Rusztikus hajópadló borítja a konyharész falát (a családi vállalkozásból hozott tükörsima hajópadló két napi lángszórózás és drótkefézés után néz ki úgy, mintha régi lenne), a padlóra, dobogóra kerülő részeken azonnal visszatörölték a sötétbarna fafestéket. A bútorok sorsa is kalandos: mindent máshonnan, ügyesen, olcsóbban. A konyha-étkező rusztikus, pergő festékű asztala, kredencei, tálalója leértékelve a Goától, a komód, a gyertyatartók, fűszertartók, a fürdőszoba szaniterei egy BNV-látogatás szerencsés hozadéka, a vendégkiállító kínaiaktól szinte fillérekért. A rózsás kanapét, és ahogy vendéglátóm mosolyogva bevallja, „Valójában az egész lakást a „belső nőnek” csináltam, abban bízva, hogy majd egyszer, valaki, éppen ilyenre vágyik.”
Ma már új tervet fontolgat, családi házat építene vidéken, passzívház igénnyel, de műanyagok és túlzott gépészet nélkül.
A cikk folytatása az A Mi Otthonunk magazin októberi számában olvasható. Keresse az újságárusoknál!