Close

Takarékszövetkezetek – KASZ: munkahelyek kerülhetnek veszélybe az „erőltetett” átszervezéssel

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint munkahelyek, egzisztenciák kerülhetnek veszélybe a szövetkezeti hitelintézetek „erőltetett” átszervezése miatt.

A KASZ csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében úgy vélekedik, hogy ha az állam a jelenleginél befolyásosabb, erősebb szövetkezeti hitelintézeti rendszert szeretne, számos módja lenne a segítségre, anélkül, hogy a szövetkezeti rendszert – a demokratikus döntési mechanizmust – „alapjaiban megkérdőjelezze, sőt korlátozza, végső soron megszüntesse”.

Az érdekképviselet szerint egy ilyen horderejű és ilyen gyors átalakítás feltétlenül indokolta volna az előzetes egyeztetéseket legalább az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel (OTSZ), de ez elmaradt. A takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény végleges formája nem állja ki az alkotmányosság próbáját, sérti az Alaptörvényben biztosított jogokat, és a szövetkezetek tulajdonosainak jogait – vélekedik a KASZ.

A szakszervezet bízik abban, hogy a takarékszövetkezetek megtalálják a módját annak, hogy a törvény mégis az Alkotmánybíróság elé kerülhessen, még ha utólag is.

A közleményben a szakszervezet kifejti: jelenleg több mint 7300 alkalmazott dolgozik a takarékszövetkezeteknél, ez 7300 családnak nyújt tisztes megélhetést, biztonságot és egyben tisztes munkát.

Egy megerősödött hitelintézeti-szövetkezeti rendszernek még több alkalmazottra lenne szüksége a KASZ szerint, javulhat a szakképzettség színvonala, nőhet a foglalkoztatottság biztonsága, végső soron nőhet a munkavállalók jövedelme is.

A KASZ szerint számtalan bizonytalan tényező van az integráció működése kapcsán. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete – lévén, hogy tagságának egy jelentős része a takarékszövetkezeteknél dolgozik és ezért ez közvetlen feladata is – folyamatosan figyelemmel kíséri az átalakulás folyamatát. A KASZ igyekszik mindenben együttműködni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel, és saját hálózatán keresztül is biztosítja a kollégák számára a jogsegélyszolgálat lehetőségét – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top