Close

Suzuki Task Force 2013

A Magyar Suzuki Zrt. (Suzuki), a kormányzat és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szakértői munkacsoportja 2011-ben állapodtak meg a Suzuki Beszállítói Program újraindításáról, melynek célja a hazai kis – és középvállalkozások szélesebb körű bevonása a beszállítói láncba. Az együttműködés keretében évente kerül sor kihelyezett beszállítói napokra, ahol a résztvevők megismerhetik a Kaizen módszer és más minőségjavító intézkedések bevezetéséből eredő előnyöket, mint pld. a termelékenység fokozása és a költségcsökkentés. Az első ilyen jellegű rendezvényre a fajszi Pata Vállalkozásnál került sor 2011 szeptemberében, a következő állomás egy japán tanulmányút volt, a harmadik pedig a tegnapi KAIZEN workshop volt a PEMÜ-Műanyagipari Zrt. (PEMÜ) solymári gyárában. A Magyar Suzuki Zrt. kiemelt jelentőségét bizonyítja a Kormány és a Suzuki között 2012 novemberében létrejött stratégiai megállapodás, melynek szerves része a beszállítók közös fejlesztése.

A workshop alkalmával, melyen 24 járműipari beszállító vett részt, a vállalkozások megismerhették a Suzuki beszállítókkal szembeni elvárásait, a PEMÜ járműipari beszállítóvá válásának legfontosabb mérföldköveit, valamint a HITA beszállítói programját.

A Suzuki előadásában elhangzott, hogy minden beszállító célja a vevői igények teljes körű kielégítése, a versenyképesség növelése és a magasabb profit, melynek eszköze a KAIZEN módszer alkalmazása. A „KAI” változást, a „ZEN” pedig jó-t jelent, vagyis a módszer lényege: „Változtass jobbra!” A hatékonyság az adminisztráció csökkentésével, a gyártási folyamatok tervezésével, illetve optimalizálásával növelhető. Számos lehetőség rejlik továbbá az anyagmozgatás, az energia felhasználás, a raktározás és a csomagolás hatékonyabb szervezésében is.

A HITA előadásából a résztvevők megismerhették a hivatal beszállítói programját, melynek célja – a kormány programjával összhangban-, hogy a KKV-k minél versenyképesebben tudjanak bekapcsolódni a hazánkban gyártókapacitással rendelkező nagyvállalatok beszállítási láncába. Kiemelt érdeklődés kísérte a HITA „Minősített beszállítói adatbázisának” bemutatását.

A PEMÜ gyakorlati példákon keresztül mutatta be az üzemükben 2011-ben bevezetett KAIZEN módszer néhány eredményét: a gyártási és raktározási folyamatok optimalizálásának érdekében került sor az épület felújítási programra. A PEMÜ alapító tagja volt az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszternek és számos kutatás-fejlesztési keretprogramban is részt vett. A Suzuki útmutatása alapján átalakította a nagy fröccsgépes üzemét, majd az AUTO-PUR üzletágban és a napellenző gyártó üzemben is racionalizálta a gyártási folyamatokat. A munkatársakat folyamatos képzik és motiváltak további újítási ötletek kidolgozásában.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top