Close

Présházból nyaraló

A csendes vidéken, nagy kerttel körülvett nyaralónak nemcsak az az érdekessége, hogy a háziak otthonától mindössze pár percre található, hanem az is, hogy mindig szolgál valamilyen meglepetéssel a család számára. A legutóbbi átváltozás kivitelezésében nem kis szerep jutott a tulajdonos házaspár barátainak, akik fél nap alatt varázsolták újjá a tereket.


Gyöngyiék kerti lakja a várostól öt kilométerre található. Sok szigetvárinak van itt présháza, kertje, s mivel házigazdáink a környékbeli hagyományoktól eltérően nem akartak bort termelni, kertészkedni, olyan helyet kerestek, amit csak a pihenés szolgálatába állíthatnak. Miután a kertszomszéd jelezte, van itt egy megfelelő telek, Gyöngyi látatlanul rábólintott az épületre. „Meg se néztem, mit ajánlanak, mert nagyon ritka a környékbeli présházaknál, hogy külön pincelejárat is épült hozzá. Mi pedig ilyet kerestünk” – meséli a feleség.

A vétel után a konyhára és egy kis szobára szabdalt házban falat bontottak, majd újraburkoltattak, újravakoltattak, festtettek. A telken lévő szőlőt kivágták, a földet felszántatták, befüvesítették. Az egyszobás kis ház berendezésében az egyszerűségre és praktikumra törekedtek, az alvás- főzés-tárolás funkcióinak ellátására. A kis ház alatti téglafalas, kőpadlós pince mostani állapotában a férj érdeme, meglepetés volt Gyöngyi számára. Hetekig készült, és a nagy titkolózás miatt a feleség néha már másra gyanakodott, de amikor karácsony előtt pár nappal a család meglátta a teljesen átalakított pincét és a terített asztalt, úgy érezték, ennél jobb ajándékot nem is kaphattak volna.

 

A cikk folytatása az A Mi Otthonunk magazin júliusi dupla számában olvasható. Keresse az újságárusoknál!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top