Close

Több mint ötezer új álláshely létrehozását segítik a kisvállalkozásoknál

Lezárult a mikro-, kis- és közepes vállalkozások munkahelyteremtő beruházásait támogató pályázat, amelynek 10 milliárd forintos keretére 10,4 milliárd forint támogatási igény érkezett; a támogatásból 5.500 új állás jöhet létre – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A nyertes pályázóknak legalább 8.000 munkahely megtartásában, és 5.500 új állás létrehozásában segít a támogatás. A pályázatok elbírálása folyamatban van, végleges döntést a nyertesekről a jövő héten hoz a nemzetgazdasági miniszter – közölte Czomba Sándor, hozzátéve, hogy a legtöbb pályázat Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett.
   
Az államtitkár elmondta: az elnyert pénzekből eszköz- és gépbeszerzést támogatnak, abból bér- és járulék nem finanszírozható. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy növelik meglévő statisztikai állományi létszámukat, és a megnövelt létszámot legalább két évig fenntartják, valamint a pályázati pénzből beszerzett gépeket, berendezéseket legalább három évig megtartják – emelte ki Czomba Sándor.     A maximális támogatás munkavállalónként 2,4 millió forint lehet – fűzte hozzá.    

A beadott pályázatokról az államtitkár elmondta: a legtöbb, 112 pályázat Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, de 94-en adtak be kérelmet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is.    

Czomba Sándor kifejtette, hogy a legmagasabb, 2,1 milliárd forintos támogatási igény ugyancsak a szabolcsi vállalkozásoktól érkezett, a második legnagyobb igénnyel – 1,3 milliárd forint összegben – pedig a Csongrád megyei cégek jelentkeztek. Nógrád megyéből összesen 796 millió, míg Borsodból 777 millió forint támogatásra pályáztak a kkv-k.    

Az NGM által kiadott adatok szerint a legkevesebb vállalkozás – és ennek megfelelően a legalacsonyabb támogatási igény – Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, és Veszprém megyéből érkezett.    

Czomba Sándor ismertette: a pályázók 70 százaléka olyan mikro- és kisvállalkozás, amely 2-5 munkavállalóval tervezi növelni létszámát. Hat olyan vállalkozás is megjelent a pályázók között, amely 100 millió forint feletti támogatást igényelt.  

A pályázatnak fontos célja volt, hogy regisztrált álláskeresőket juttassanak álláshoz, ennek megfelelően a támogatásból létrejövő összes új állás több mint felét várhatóan ők töltik be, de bőven 400 felett lesz a roma foglalkoztatottak száma is – jelezte az államtitkár.   

A beérkezett pályázatok iparági megoszlásáról elmondta, hogy a gép- és szerszámkészítő ipar, és a könnyűipar vállalkozásai voltak a legaktívabbak.     Az államtitkár emlékezetett arra, hogy 2010-ben 2 milliárd, 2011-ben 5 milliárd, 2012-ben pedig 10 milliárd forint volt a pályázati kerete a munkahelyteremtést támogató kiírásnak.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top